Tudjuk, hogy a különböző kontinensek gazdaságai ezer szállal kapcsolódnak egymáshoz, s ami történik az egyik földrészen, az néhány másodperc múlva érezteti hatását a másikon. A világgazdasági válság tényével is tisztában vagyunk, különböző mértékben mind érezzük hatásait. Emellett azonban napjainkban talán annak a gazdálkodási és üzleti magatartásnak a válságát kell megélnünk, ami amúgysem lenne tartható a továbbiakban. Szabó Angéla interjúja Ligeti Györggyel.
Milyen pénzügyi hibákon buknak el a kisebb és nagyobb vállalkozások?
Gyakori jelenség, hogy a tulajdonosok egyként kezelik a vállalkozásuk és a családjuk kasszáját. Mikor okoz ez gondot? Amikor eljön az adófizetés pillanata, őrjöngve csapkodják a homlokukat, hogy “úristen, az ÁFA: fizetni kell”; noha erre az időpontok pontos ismeretében előre lehet számítani. Ahelyett, hogy kalkulálnának ezzel az időszakkal és azt mondanák, hogy azt a pénzt, amit majd be kell fizetni az államnak, úgy teszem félre, mintha nem is lenne, rohangálnak az otthoni kasszából kivenni. Ugyanakkor amíg megy a szekér, a vállalkozás kasszájából vesznek ki pénzt magáncélokra.
Főként kisebb vállalkozásokra jellemző, hogy mindenki próbál papíron “költségeket növelni”, azaz számlát szerezni, hogy ezzel csökkentse az adóalapot (a bevétel és a kiadás különbözetét). Ezért a számítógép, az autó, nyaralás a barátnővel a cég költségei között van könyvelve. Például vásárol egy céges autót a vállalkozó, amit költségként leírhat, teljesen mindegy, hogy valóban üzleti útra ment, vagy nyaralni. Mindez addig nem is okoz különösebb gondot, amíg egy családi vállalkozásról van szó. A probléma akkor jelenik meg, amikor beindulna az üzlet, növekedni kezdene a szervezet, azonban egy rossz modell szolgál ehhez alapul. Húsz autót például már meglehetősen nehéz nyilvántartani, és épp az válik a növekedés gátjává, ha valaki a lehető legjobban optimalizálni akarja azt, hogy az adóhatóság felé ugyan sok költséget mutasson, miközben gyakran a magánköltéseiről van szó. Max Weber óta tudjuk, hogy a kulcs a könyvelésben rejlik, tehát a családi kasszát el kell választani a cég kasszájától.
Egy másik, immáron nagyvállalatokra is jellemző jelenség az ún. cash flow tervezés (azaz a pénz áramlásának tervezése) hiánya. A legkülönbözőbb szervezetek esnek egyaránt abba a hibába, hogy abszolút számokat akarnak látni, és arra hagyatkoznak, hogy minél több bevételhez jussanak. Ahelyett, hogy a pénz áramlását figyelnék, húznának egy vonalat, és azt mondanák, hogy a mi cash flow-nk egyetlen pillanatban sem kerülhet a vonal alá. Arra kell tervezni, hogy a cash-flow ne kerüljön mínuszba, ne kerüljön a cég egyetlen napra se a fizetésképtelenség állapotába.
A cégek megtervezik előre a pénzügyi hónapokat és megnézik, hogy mik a tervezhető kiadások, amelyekkel számolni kell, és mik a tervezhető bevételek. Ezek különbözetének mindig pluszban kell lennie, mínuszba nem kerülhetünk, hiszen akkor adósságunk van és tartozunk. A tartozásnak egyrészt kamatai vannak, tehát elindul egy adósságspirál, másrészt pedig a cégünket romba dönthetik azok a hitelezők, akiknek nem fizettünk. Ha egy cég elvégeztet valamilyen munkát egy alvállalkozóval, akinek aztán nem fizet, az alvállalkozó felmutathatja a számlát és nemfizetés esetén kérheti a csődeljárást a céggel szemben. Egy néhány ezer forintos számla az egész vállalkozás működését megrengetheti. Ez a probléma a késedelmes szállítással, a késedelmes kifizetéssel, és ez már jócskán a szervezeti kultúra kérdéskörébe tartozik. Azok a vezetők, döntéshozók akik nem tartják a saját maguk által vállalt határidőket, azt sugározzák a szervezetben, hogy lehet késni, például lehet késni a kifizetéssel, vagy egy munka leadásával. Tulajdonképpen fél Európa késében van, és ezek a szervezetek döntik be egymást, hiszen ellehetetlenülnek, mert a cash flow mínuszba kerül.
Biztos, hogy a vezetők, döntéshozók esetében mindig saját maguk által vállalt határidőkről beszélhetünk?
Igen, különben nem adok rá kezet. Ha valaki azt mondja, hogy ilyen és ilyen határidővel kell leszállítani valamit vagy benyújtani egy pályázatot, és én ezt nem tudom vállalni, akkor nem csapok bele a másik markába, hanem azt kérem, hogy legyen később, vagy azt kell mondanom, hogy nem tudom vállalni.
Más szervezeteknél, például állami, önkormányzati fenntartású intézményeknél gyakran az a probléma, hogy esetleg a fenntartó azt mondja a szervezetnek, hogy holnapra kell valami. Ilyenkor a szervezetben mindenki hanyatt-homlok rohanva próbálja teljesíteni a kötelezettséget, noha adott volt a munkarendjük, voltak projektjeik adott menetrenddel, de ha a fenntartó (a hűbérúr) azt mondja, hogy “azonnal”,
Emelllett furcsa is, ha valamivel “azonnal” el kell készülni, hiszen az állami vagy önkormányzati fenntartású intézmények esetében jogszabályok határozzák meg, hogy mikor kell a különböző beszámolókat leadni, statisztikai összefoglalót készíteni, elszámolást küldeni stb. A sürgősség mindig abból ered, hogy korábban egy pályázati határidőt nem tartottak be. Ha olyan szervezetekről beszélünk, amelyek pályázatokból is élnek (sok cégre is jellemző ez), azért történhet meg például, hogy aki ellenőrzi, monitorozza a pályázatunkat, fölhív, hogy holnapután jönne, mert ő már olyan késésben van, hogy mindent be kell sűrítenie annak a hétnek a második felébe. Közben nyilvánvalóan pontosan meg van határozva, hogy az ellenőrzésre mennyi időt lehet és kell szánni, hogy az ellenőrzés előtt mennyi idővel kell értesíteni a pályázót, és hogyan kell ellenőrizni. A pályázó azonban nem mond nemet, hiszen nyilvánvalóan nem akar az ellenőrrel rosszban lenni, rossz hangulatot kelteni – mintha az ellenőrzés a hangulaton, és nem a teljesítésen múlna. Persze jól tudjuk, hogy egy projekt pénzügyi előrehaladását illetően nem mindegy az ellenőrzők attitűdje, közérzete, hozzáállása sem. Ezért mondják, hogy az idő pénz. Amit gyorsan, rohanva kell megcsinálni, az mindig drágább és ez mindig másképp hat a cash flow-ra.
Az önkormányzati és az állami fenntartású létben viszont nincsen olyan típusú teljesítmény-kötelezettség, amely esetében ha a teljesítmény elmarad, nincs üzleti siker. Végül is lehet rosszul is üzemeltetni egy kórházat, szociális intézményt, iskolát, akkor is meg fogja kapni azt a normatívát, amelyet mi adófizető polgárok illetve a vállalkozói szektor befizet az állami redisztribúcióba. Így függ össze a határidő, a szervezeti kultúra, “nem”-et mondás és a cash flow, azaz a pénz áramlása.
A humanrobot ajánlja a témában Michael E. Gerber A vállalkozás mítosza c. könyvét, melyben a szerző bemutatja egy vállalkozás felépítésének és fejlesztésének legfontosabb lépéseit, valamint azt, hogy miért fontos, hogy a vállalkozásunkon, és ne a vállalkozásunkban dolgozzunk.
.jpg)
