HTML

humanrobot

Vélemények, ismeretek, hitek a tanítás, fejlesztés, képzés világából.

friss

  • Odafigyelátor: de jó, hogy ezek a dolgok így megfogalmazódnak, tudatosulnak. jó lenne, ha minél többen tudnánk mo... (2012.01.19. 14:31) Kreativitás minden munkakörben?
  • szergejsztahanov: @coworking: szia! ha érdekelnek ezek a témák, várunk a blogunkon! Most például ezzel a cikkel: the... (2011.12.15. 09:58) COworking
  • szúnyog69: nem adom ingyen magam:) themostwanted.blog.hu/2011/12/14/soha_ne_add_ingyen_magad (2011.12.15. 09:56) Ma mit fogsz másképp csinálni?
  • R.Andi: Én úgy gondolom, hogy a vezetés olyan, mint a gyermeknevelés. A vezető az „édesanya” a beosztottai... (2011.12.15. 09:16) Delegálsz vagy csinálod?
  • Állás hol?: Tehát ha jól értelmezem a tanulságot ebből az interjú részletből, akkor minden egyéni vállalkozó ,... (2011.11.02. 10:16) Vezető vagy tulajdonos

Zenetréning

2011.01.06. 11:38 humanrobot

27-én és 28-án ismert előadókkal Zenetréninget tartottunk egy multinacionális cég magyar leányvállalata számára. A résztvevők a cég felsővezetői voltak, a program pedig egy komplett zeneszám megalkotása és felkészülés a cég ünnepi rendezvényén való előadásra. Igen ám, de mit lehet kezdeni a zene szempontjából tökéletesen laikus kockázatkezelési, illetve back office igazgatókkal?

Hogyan hatott a Zenetréning?

A résztvevők által az előkészítő interjúkban megfogalmazottak alapján a kedv a cégen belül igencsak mélyponton van, a dolgozók és a vezetők tökéletesen átvették a „válság van” mantrát, ami visszahatva hétköznapjaikra, már valóban válságos helyzetet eredményez.

A megrendelés a vezérigazgatótól érkezett, ami mindjárt kettő célt akart elérni: készüljön egy olyan művészeti produkció, amit a tréningen résztvevő vezetők büszkén mernek majd bemutatni saját dolgozóik számára a céges napon. Valamint az emberek a két nap során legyenek rákényszerítve az együttműködésre és a projektekben való gondolkodásra.

Egy tréningnek nem csak menetrendje, de jellemző belső hullámzása is van. A klíma és a közvélekedés óráról órára változik. Jellemző, hogy a kezdeti lelkesedést egy vagy akár több mélypont szokta követni, míg a második nap végére – ha trénerek és résztvevő jól tudtak együttműködni – katarzis van, ami nem mellesleg segíti a tanulást, vagy az eljutást az aha-élményhez (ma éppen ez a divatos szóhasználat).

A mostani Zenetréningen is ez történt. Az egyik üzenet az volt, hogy a zene, de általában véve a csoportos művészeti alkotás egy projekt, ami nem a hangszerek ütögetésével kezdődik, hanem a keretek kitalálásával, a mindvégig nélkülözhetetlen egymásra hangolódással folytatódik, végül azzal zárul, hogy megpróbálunk kívülről rátekinteni a produkciónkra. Aztán jöhet egy újabb „projekt”, ami már az előző tapasztalataira épül.

Ennek ellentétpárjaként, egyben tőle elválaszthatatlanul a másik üzenet az volt, hogy lehet, szabad, sőt érdemes bátornak lenni, felrúgni a kereteket és belevágni az ismeretlenbe. Semmi sincsen kőbe vésve, a műfaji határok, a szó emelkedett értelmében a zenélni tudás korlátai, a teljesítés kényszere csak a fejünkben létezik. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenepedagógia Tanszékének hitvallása Kodályt idézi: „…a jó zenész kellékeit négy pontban foglalhatjuk össze: 1. kiművelt hallás, 2. kiművelt értelem, 3. kiművelt szív, 4. kiművelt kéz”.

Ez a súlyos tévedés nagyon jól érezhető volt a tréning résztvevőin éppúgy, mint általában a hétköznapok emberének gondolkodásmódján. Egy tevékenység (zenecsinálás) fetisizálásáról, mások kizárásáról, önmagunk örökön tartó frusztrálásáról van itt szó. A zenéléshez kedvre van szükség, a zene szeretetére és a másikra való odafigyelésre. A zene mindenkié, nem? (Ezt is Kodály mondta.)  Mindig van egy virgább kezű gitáros, mindig van egy magasabb C-t kiénekelni képes előadó. Ennek azonban nagyon kevés köze van ahhoz az örömhöz, amit a zene és annak művelése okozhat. Vagy éppen a kockázatkezelési, illetve a back office igazgatóságok vezetése. Az miért ne lehetne öröm?



Mire érdemes mégis odafigyelni?

1. Kinek a produkciója?

Ismert zenészekkel csináltuk a tréninget. Nagy volt a résztvevők számára a csábítás, hogy bebújva a profik védőszárnyai alá, pusztán kipipálják ezt a projektet. A másfél nap legnagyobb eredményének azt a csoportdöntést tartom, hogy ez végül nem történt meg. A résztvevők maguk írtak zenét, szöveget és vállalták el a dobos, gitáros, billentyűs stb. szerepét. Volt olyan csoporttag, aki a saját gyerekének (profi) szaxofonját hozta magával és a tréning végére eljutott oda, hogy jókor és jól fújt bele.


2. Ki legyen a vezető?

Mindenképpen szükség van egy olyan emberre, aki meghozza a döntéseket, aki bíztat, bátorít, koordinál, visszajelez, figyelmeztet a „vészforgatókönyv” kidolgozásának szükségességére. (Ezen a Zenetréningen például az a kérdés merült fel, hogy mi történik akkor, ha visszatapsolják a produkciót a nézők a vállalati napon. Tényleg, akkor mit csináltok?) Fontos, hogy legyen idő ennek a vezetőnek a megválasztására. Lényeges, hogy olyan ember álljon a produkció élére, aki amellett, hogy szívesen végez klasszikus vezetői tevékenységeket, tartogat a fejében egy elképzelést arról, hogy mi legyen végül a produkció.


3. Mi a mérce?

Leginkább a csoport számára önmaga. Bár a hangszerek láttán és a profi zenészek warm-up jellegű bemutatójának hallatán ember legyen a talpán, aki önkontrollt gyakorolva nem rögtön a Queen Bohemian Rhapsodyjának főszereplőjeként látja önmagát. A célravezető azonban valószínűleg az (ez bejött a Zenetréningen), hogy a rendelkezésre álló eszközöket, valamint a közfelfogás által zenének tartott valamit a résztvevők minél inkább idézőjelbe teszik, és a gitárt akár az ölükbe fektetve, azon egy ceruza segítségével cimbalmozva, ezalatt zörgős műanyag zacskót a lábukra húzva a földön seprő-dobolás hangját utánozva közelítenek a zenei élményhez.


4. Mikor jó a produkció?

Jelentős eredménynek tartom, hogy a Zenetréning résztvevői ki merték mondani, hogy számukra akkor jó a produkció, ha azt ők maguk élvezik, ha az örömöt okoz. Nem érdekes, hogy mit szól hozzá a közönség. Az sem számít, hogy az mennyire adja vissza Elvis Presley vagy Mozart hangzásvilágát. Az számít, hogy az előadók élvezik-e, amit csinálnak. Akkor a közönség is fogja. Sosem értettem, hogy fásult arcú profik miért ragaszkodnak a közönség megénekeltetéséhez, vagy vastapsgeneráláshoz, mikor ők magukról sugárzik, hogy utálják az egészet.


5. Ezt lehetetlen megcsinálni!

Nagyon sokat halljuk ezt más tréningeken is. A bevezető gyakorlat során a résztvevőknek egy teniszlabdát kellett dobálniuk. A feladat az volt, hogy a labda úgy vándoroljon körbe, hogy egyszer és csakis egyszer mindenki hozzáérjen. Bár a továbbiakban és a visszajelzések során többször hangsúlyozták, hogy feleslegesnek tartották a klasszikusabb tréningelemeket, ez a gyakorlat többek között azért is vált hivatkozási alappá, mert a kezdeti 11 másodpercről (ennyi időbe telt, míg a labda végigment az emberek között) annak ellenére eljutottak sebességben 2,88 másodpercig, hogy már nyolcnál is a szkeptikus hangok voltak az erősebbek: ezt lehetetlen megcsinálni! A tréning során többször lehetett ezt a hangot visszahallani: „lehetetlen ennyi idő alatt felkészülni”, „gyerekek, ez biztos nem fog sikerülni élesben”, „én össze fogom fosni magam a színpadon”. Pedig nem.

 

Címkék: fejlődés munkahely zenetréning